Balázs Ágnes

Pszichológus

“Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni.” /Popper Péter/

Életutam

Pályám első 20 évében Dr. Függi Sarolta pszichiáter főorvos, neurológus, addiktológus, egyetemi oktató által vezetett terápiás közösség elvei alapján működő pszichiátriai osztályon dolgoztam. A betegeket gyógyító team vette körül személyre szóló szocio- és pszichoterápiás egyéni és csoportos módszerekkel. Folyamatosan követtük a betegek állapotát, szűkebb, tágabb kapcsolati rendszerét és azok változásait és ehhez rendeltük a gyógyító lehetőségeinket.

Ebben a terápiás fejlesztő műhelyben 15 éven át pszichodráma csoportokon vettem részt és számtalan csoportformában (konfliktus kezelés, asszertivitás, zene terápia, őskiáltás, női csoport, agyagozás, kreatív alkotó csoport) végezhettem a munkámat. 5 éven át a Nappali Szanatórium vezetőjeként dolgoztam Rigó Józseffel, a HÍD színház vezetőjével karöltve. Tanulmányaimat több területet megcélozva (személyiség, csoport, család) kezdtem el a betegekkel végzett elhivatott munka mellett.

A szocioterápiás képzés után csoport és személyiségfejlesztő mentálhigiénés képzésen vettem részt, ahol nagy hatással volt rám Dr. Gerevich József pszichiáter, neurológus, addiktológus és pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író személyisége, gondolatai, értékes helyzetgyakorlatai.

Tanulmányaimat tovább folytattam szociális szervező szakon a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Tanárképző Főiskolán, ahol a szociális munka, szociálpolitika, szociálpedagógia, szociológia, filozófia, gyógypedagógia, neveléstan és művészettörténet területeivel ismerkedtem meg, majd 1990-ben végeztem.

A terápiás közösség rendszerszemléletű megközelítése mellett elengedhetetlenné vált a pár és családi rendszerek teljesebb megismerése, így 1988- ban beiratkoztam Dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület kiképzőjeként indított családterápiás képzésre. A képzésén strukturális, stratégiás, rendszerszemléletű, kontextuális családterápiás iskolák elméleteiben mélyedtem el, és a gyakorlati szimulációs tréningek, esetmegbeszélések, szupervíziók mentén fejlődve 1992-ben családterápiás végzettséget szereztem. Elhivatottságom azóta is megingathatatlan a módszer hatékonyságával kapcsolatban.

1993-ban a Magyar Csoportanalitikus Kiképző Társaságnál 3 éven át képződtem. A csoportanalízis órákon hatalmas önismereti utat tettem meg mindeközben szociálpszichológiát, csoportdinamikát, csoportvezetést és vezetési módszertant is tanulva. Szakmai személyiség fejlődésemre óriási hatást gyakorolt Prof. Barcy Magdolna klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, csoportanalitikus és családterapeuta és szociálpszichológus, valamint Prof. Erdélyi Ildikó egyetemi tanár, pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus, csoportanalitikus, pszichodráma pszichoterapeuta, diplomás szupervízor, mozgás és táncterapeuta.

“Párterápia miatt kerestük fel Ágnest. Az első alkalommal kiderült, hogy szülés utáni depresszióm van. Ágnes nagyon kedves, pozitív és alapos volt velünk mindig. Segített visszatalálni egymáshoz a férjemmel és sokat segített abban is, hogy hogyan neveljük pozitív légkörben a kisbabánkat. Segített a helyes irányba terelni önmagam, segített az értékrendem visszaállításában. Ebben az új helyzetben, ami a kezdetekben nehéz volt számunkra, elmagyarázta, hogy mit változtassunk és hogyan alkalmazkodjunk egymáshoz és a babánkhoz. Sajnos sok nő nem kér időben segítséget a szülés után, így a depresszió rengeteg esetben üti fel a fejét. Én nagyon örülök, hogy mertünk segítséget kérni és megtaláltuk Ágnest, mert így megmaradt a házasságunk, a kisfiunk pedig szeretetteljes gondoskodó családban tud cseperedni. Köszönöm szépen!”
Egy csodalatos kisbaba szülei

“Ágit azoknak a fiatal felnőtteknek is ajánlanám,  akik nem képesek elfogadni magukat, párkapcsolati vagy család gondjai vannak, akik nem tudják merre tovább, illetve akik nem tudják feldolgozni a múlt béli eseményeiket. Mióta Ágihoz járok, a sok izületi gyulladásom csaknem teljesen megszűnt, stabil lett a párkapcsolatom, újra összehoztam a szétszakadt családomat, megtaláltam az utam ami visz előre, és nem utolsó sorban sikerült elfogadni magam, pont olyannak amilyen vagyok. Végre pozitívan tekintek előre, és nem engedem, hogy a múlt eseményei visszahúzzanak. Ezekért a dolgokért örökké hálás leszek!”

Zsani

1996-ban kezdtem el tanulmányaimat a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológia szakán. 2000-ben pszichológusi diplomát szereztem. Az egyetemi végzettség megszerzésével párhuzamosan a Magyar Relaxáció és Szimbólumterápiás Egyesület keretein belül relaxáció elmélet, pszichoszomatika, testszimbolika, szimbólumterápia, pszichoterápia, egyéb terápiás módszerek, segítő kapcsolat területeivel ismerkedtem meg, majd 2000-ben megszereztem a relaxációs terapeuta végzettséget.

2003  és 2011 között szociális ágazatban dolgoztam a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központban pszichológusként és a Családsegítő Szolgálat vezetőjeként. Feladataim között volt a pszichiátriai betegek közösségi gondozását végző team vezetése, egyéni pszichológiai tanácsadás, csoport- és családterápia mellett az aktív korú nem foglalkoztatottak foglalkoztathatóságát elősegítő, az ifjúsági problémákkal dolgozó, valamint a fogyatékos személyt gondozó teamek vezetése.

Eközben részt vettem számtalan Európai Uniós pályázat megvalósításában, melyek elsősorban hátrányos helyzetű célcsoportok felzárkóztatását, képzését, foglalkoztatását tűzték ki célul, továbbá tréningeket valósítottam meg: csoportépítés, szervezetfejlesztés: csapatépítés, konfliktuskezelés, asszertivitás témakörében.

2011-től 2016-ig családügyi referensként dolgoztam a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Egészség- és Családügyi Osztályán a Családbarát Szolnok program és az Újvárosi Humánfejlesztési Program referenseként.

Ezen évek alatt is igyekeztem az új módszerekbe elsajátítani, így 2012-2013. évben Rendszerszemléletű Sorsmodell Ismeretet és Módszertant tanultam felnőttképzés keretein belül.

Továbbá ugyanebben az évben Szexológus tanácsadó végzettséget szereztem a FAT által akkreditált, államilag elismert PSYCHOLUCIA Nonprofit Kft. szervezésében.

2016-ban visszatértem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetébe pszichológusi munkakörbe.

“Ágit azoknak a fiatal felnőtteknek is ajánlanám,  akik nem képesek elfogadni magukat, párkapcsolati vagy család gondjai vannak, akik nem tudják merre tovább, illetve akik nem tudják feldolgozni a múlt béli eseményeiket. Mióta Ágihoz járok, a sok izületi gyulladásom csaknem teljesen megszűnt, stabil lett a párkapcsolatom, újra összehoztam a szétszakadt családomat, megtaláltam az utam ami visz előre, és nem utolsó sorban sikerült elfogadni magam, pont olyannak amilyen vagyok. Végre pozitívan tekintek előre, és nem engedem, hogy a múlt eseményei visszahúzzanak. Ezekért a dolgokért örökké hálás leszek!”

Zsani